Egy szörnyűséges félév margójára

Először is köszönöm mindenkinek, aki olvasta eddig weblapomat. Sok erőt adtatok nekem. Mindig pozitívnak tűntem és az is voltam, de azért nem volt ez az időszak egy leányálom. Tartozom annyival magamnak és mindenkinek, hogy leírjam mindazt, ami lejátszódott bennem ama szörnyű napon, vagy szépséges napon (újjászületésem dátuma) illetve az azt követő napokban. Tehát mint tudjátok a történetet bementem a kórházba, mert már nagyon rosszul éreztem magam és senki, de senki nem gondolta, hogy milyen szörnyű diagnózis vár majd rám. Két beöntés, egy lötyi ivás, hányás. Elmentem a WC-re próbálkoztam én, de már ott rosszul lettem, le kellett ülnöm a kőre, mert szédültem, kivert a víz, összeszedtem magam és visszamentem a kórterembe. Azután közölte velem az orvosom, hogy sürgősséggel meg kell műteni. Amikor betoltak a műtőbe, - olyan embert, aki soha még csak be sem szagolt ilyen helyre, egészséges volt, mint a makk, táppénzre sem ment soha - nem is tudom mit éreztem, persze rohadtul féltem. Olyan volt mint a filmekben, zöld maszkos emberek, lekötözték kezem-lábam, kikötöztek, a hasamat (a terepet) kívül hagyták, féltem, fáztam. Nagyon kedvesek voltak. Aztán kezdődött az altatás és több órányi szünet. Szünet, amin az életem múlott! Az ébredésem követte a jajjgatás, nem tudom kicsi, vagy nagy, az biztos, hogy szapora, testvérem szerint uralkodtam magamon amennyire tudtam. Vártam a fájdalomcsillapítást, istenem, hogy vártam. Igazából akkor sem jutott eszembe, hogy meghalhatok, és csak utólag, több nappal később tudtam meg, hogy 10 fillért nem adtak volna akkor az életemért. De másnap felébredtem. Talán a következő éjszaka történt meg velem, amit sosem tudtam volna elképzelni. Aludtam, szerettem volna felébredni, de egyszerűen olyan mélyen voltam valahol, nem tudom hol, hogy azt éreztem képtelen vagyok felébredni. Nem láttam fényeket és semmi ilyesmit, de így történt. Pár nappal később rámparancsoltak, hogy fel kellene kelnem egy kicsit sétálni, de hogyan, amikor felülni sem tudok az ágyban??? Egy hajnali órában felébredtem és úgy döntöttem, most felkelek és sétálok egyet. Talán akkor történt a csoda! Utána már kezdtem javulni. Két hétig pelenka volt rajtam, nem tudtam ennek vége lesz-e egyáltalán, de vége lett. Most vagyok, ahogy vagyok, túléltem ezt a dolgot, és túl is fogom. A rossz emlékek majd idővel biztos eltűnnek, de egyelőre még ezekkel élek. Ha elmélázom.... De nem fogok elmélázni.